Ezt a cikket 2002. áprilisában írtam, a Budapesti Lapban jelent meg. Húztam belőle valamennyit, de egyetlen sort, egyetlen szót sem változtattam rajta.  Kicsit talán hosszú, de érdekes és tanulságos.

2010.09.13.

Avattak éjjel, avattak nappal, avattak minden hullámhosszon.

Ám úgy tűnik, hiába volt minden polgári erőfeszej: az, hogy a Fidesz sokmilliárdnyi állami pénzt pártkampányra költött, az, hogy március 15-én Nemzeti Színházat adtak át (a második előadás már technikai okok miatt elmaradt), az, hogy félig kész Uránia mozit adtak át (később majd valakik teljesen befejezik) és az, hogy átadták az eredeti Nemzeti Színház helyén épült parkot. (Az átadást követő napon a park mintegy kilencven százalékát lezárták, az újabb átadás április második felében várható.)

Mindezek ellenére, vagy talán éppen ezért, a közvélemény kutatók nem kis megdöbbenésére, a választások első fordulójában a Magyar Szocialista Párt legyőzte a Fideszt.

A Fidesz vereségének hatására, már a választás éjszakáján megszülettek az első pesti viccek: Kezdő jogász, miniszterelnöki gyakorlattal, állást keres. És: A MIÉP-et nem tudjuk kapcsolni, Házon kívül van. És: A tett első, Viktor a második. És: Viktor, Ön a leggyengébb láncszem, viszlát. És: A Fiúk a bányában fognak dolgozni.

Drámaíró tollára való élvezet volt megfigyelni a Fidesz választási epicentrumában az ott megjelent nagyszámú fontosság és más földi halandó arckifejezésének változásait.

Az első egy órában még csupán a kisebb települések eredményeit számolták össze és ekkor igen sok helyen a Fidesz vezetett. Mámoros arcokat lehetett látni, elvtársi hátba veregetésekkel elegy nevetgélés, s hogy a hangulat fokozódjék, néminemű alkoholos italok is előkerültek.

Azután, ahogyan az idő előre haladt és egyre több szavazatot számláltak össze, csökkent a Fidesz előnye.

Előbb csak kisebb redők gyűltek a homlokokra, majd amikor az MSZP beérte a kormánypártot, egyre idegesebben néztek körül a korábban még önkívületben ölelkező fidesznyikek. Ám hiába néztek körbe, sehol senki főembert sem láttak: a vezetőség, ekkorra már, úgy ahogy volt, felszívódott. Egyedül szegény Várhegyi Attilát, a választmány elnökét dobták oda a sajtónak koncként, gondolták, hogy egy, igaz, még nem jogerős, de azért elmarasztaló bírósági ítélettel a háta mögött, neki már úgyis mindegy.

Fél 11-kor már látni lehetett, hogy a Fidesznek annyi.

Az arcokon csüggedt tanácstalanság, a főnökség köddé vált.

Senki ember nem tudta, hol van Orbán, hol Pokorni, merre és kit kötelez Kövér? (Elterjedt a hír, hogy Simicskát Ferihegyen látták, bőrönddel a kezében.)

Végül, éjjel fél 12 körül előkerült Orbán Viktor.

Kicsit sápadt volt és jelentős mértékben egy olyan emberre hasonlított, mint aki már nem miniszterelnök.

Egy ember, aki egy nappal korábban még a haza bölcsének pózában tetszelgett és a kutyákat, meg a macskákat is magázta, most kizökkent a szerepéből.

Nemcsak Orbán, a világ is kizökkent a helyéből: a Fidesz elvesztette a választások első fordulóját.

Szervusztok, jó estét köszöntötte a híveket és ettől kezdve minden megjelent tudta, hogy mostantól nem a Magyar Köztársaság kormányfője beszél hozzájuk, hanem a Viktor.

A Viktor, akit régen szerettünk.

Akivel egy kollégiumban laktunk.

Akivel lehetett inni, focizni, ökörködni.

Meg akkor még vitatkozni is lehetett vele…

A Viktor komoly volt. Azt mondta, hogy nincsenek tartalékok, pártokkal nem tárgyalunk, egyedül a polgárokban bízhatunk.

A polgárok, akik ekkor már kevesen voltak, tapsoltak. Talán ők maguk sem tudták miért, de tetszett nekik, ahogyan a Viktor nem mondott semmit.

Másnap a Miniszterelnöki Hivatal egyik szorgos munkatársa hivatali számítógépéről e-maileket eregetett. Ebben benne volt, milyen rágalmakat kell a szocialisták ellen felhozni. Emelik az árakat, megszüntetik a polgári kormányzat által eddig elért eredményeket, háttérbe szorul a vallás, jön majd a pénztőke és vele a rossz világ. (Talán csak az nem volt benne, ebben a közpénzen agyalt aljasságban, hogy a szocialisták államosítják a traktorokat és közösek lesznek a nők.)

A kormányhoz öles nyelvcsapásokkal hű, egykoron tisztességesebb napokat látott Magyar Nemzet meg azt írta, hogy az OTP több fiókjában szüneteltetik a kedvezményes kamatozású lakáshitelek kifizetését, azzal az indokkal, hogy már nem érdemes, jön majd az új kormány, ők úgyis meg fogják szüntetni...

Orbán most van elemében.

Maga a földre szállt terminátor.

Olyan, amilyen négy éven át lenni szeretett volna csak nem lehetett.

Akkor kormányfő volt, viselkedni kellett.

Nem mindig sikerült, de néha legalább megpróbálta.

Most már nincs veszteni valója, ezért támad.

Nagyon sok a veszteni valója ezért támad.

Mosolya vicsorgás, száját nagyra tátja, harapása polgári, fogai félelmetesek, karmai kíméletlenek.

De azért nem kell tőle megijedni.

Csak akkor félelmetes, ha félünk tőle.

Április 21-én állítsuk meg Orbán Uit!

A Mikola család kitünteti egymást, mindenki méltat mindenkit, vállak vannak lapogatva, családi csókok csattannak. Elképesztően hihetetlen történetek az Orbán-Torgyán kormány idejéből - ha netán valaki már nem emlékezne mindenre...

 

“Egy-egy combot, szárnyat

nyújt a kicsinyeknek”

Arany János

 

Október elején Mikola István egészségügyi miniszter a Batthyány-Strattman díjat adta át Siófokon Mikola Bálintnak. Mikola Bálint nem távoli névrokona Mikola Istvánnak, hanem a testvéröccse.

Ugyanezen a dzsemborin Mikoláné Bartal Éva a Tíz Év Odadó Munkájáért elismerésben részesült, egy nizzai jutalomúttal megspékelve. Mikoláné Bartal Éva nem Mikola István egészségügyi miniszter felesége, még csak nem is távoli névrokona, hanem Mikola Bálintnak, Mikola István miniszter öccsének a felesége.

 

Hogy a Mikolák dicsősége ércnél maradandóbban fennmaradjon a hálás utókor okulására és épülésére, arról az Ex Tempore című kiadvány volt hivatott gondoskodni. A kiadvány -, amelynek címlapján maga Mikola István egészségügyi miniszter mosolyog a nyájas nagyérdeműre –kiadója a Gyógyszerészek Országos Kongresszusának szervezőbizottsága, amelynek elnöke Mikola Bálint volt.

 

A kiadványt a Premier Kommunikációs Iroda szerkesztette, ennek beltagját Mikola Gergelynek hívják. Mikola Mergely nem távoli névrokona Mikola István egészségügyi miniszternek, úgyszintén nem a testvéröccse. Másként rokonok ők: Mikola Gergely Mikola István fia.

 

Mikola Gergely volt egyébként a gyógyszerészek siófoki kongresszusának sajtófőnöke is, amelyen édeapja kitüntetést adott át Mikola Gergely nagybátyjának, valamint a nagybácsi feleségének.

 

Mikoláék macskája nem vett részt a siófoki rendezvényen, viszont szóvivője útján azt nyilatkozta lapunknak: a Mikola Istvánt támadó újságcikkek mögött az áll, hogy megkezdődött a választási kampány.

 

Népszava

 

 

 

36 millió forint állami pénz a Fradi-pálya füvesítésére, 31 millió forint a Bodrogkeresztúri Református Egyházközségnek, hogy felkarolhassa a fokozottan védett denevérfajok ügyét - és akkor az elhíresült konferenciabuszt csak nagyon szőrmentén említjük. Az Orbán-Torgyán kormány első teljes éve – Kis magyar Botránykrónika 1999-ből.

Még be sem köszöntött a kettessel kezdődő évszázad, és mielőtt még bármi lényeges történt volna, ismét divat lett nem szeretni Pepó Pál környezetvédelmi minisztert.Hogy mekkora tömegekről van szó, akik nem szeretik Pepó doktort, pártba tömörülnek, vagy a mozgalom megmarad a baráti körök szintjén, nem tudni, tény, hogy nem ez az első eset, amikor rá jár a rúd a miniszterre. Pepó Pált, eléggé el nem ítélhető módon, már nem sokkal kinevezése után elkezdte nem kedvelni a magyar közvélemény. Máig sem tudni, miért csípte a csőrét a választó polgároknak, hogy az olcsóbb kormányzást, karcsúsított apparátust meghirdető párt egyik minisztere rögvest beiktatása után nagy értékű tárgyaló buszt vásároltatott magának! Ettől még természetesen a világegyetem legjobb környezetvédelmi minisztere lehetne Pepó Pál, sehol sincs az előírva, hogy egy környezetvédelmi miniszternek Trabantban kell tárgyalnia.

A közvélemény ezt követően sokáig csendben, szinte észrevétlenül nem szerette Pepó Pált, a helyzet akkor változott, amikor hősünk egy névtelen bejelentésre hivatkozva fölfüggesztette állásából a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóját. Ez hősies tett volt ugyan a múlt lebontásáért folytatott küzdelemben, ráadásul jelentős mértékben előre mutatónak is tetszett, ezért is érthetetlen, hogy a sajtó, valamint az általa manipulált közvélemény miért nem volt képes egy emberként az ügy mögé állni. Többen még azt is fölvetették, hogy a felfüggesztett igazgató nemzetközi tekintélyű szakember, s már csupán hetek kérdése, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park a világörökség részévé váljon, egy ilyen balhé nem tesz jót az ilyen ügynek. A Pepó által elrendelt vizsgálat végül negatív eredménnyel zárult, a meghurcolt vezetőt vissza kellett helyezni az állásába, sőt, a helyzet odáig fajult, hogy maga a miniszterelnök szólította föl Pepó doktort, kérjen bocsánatot az ártatlanul meghurcolt vezetőtől.

Ebből a felszólításból sokan arra következettek, hogy Pepó Pál széke meglehetősen ingataggá vált, s még az a szörnyű, a magyarság szempontjából katasztrofálisnak mondható jövőkép is felrémlett, hogy Pepónak a minden kényelemmel felszerelt tárgyaló busztól is búcsút kell vennie. A megkövetés elmaradt, ám Pepót nem abból a fából faragták, aki mindent elkövet, hogy az olcsó népszerűséget hajhássza. A hortobágyi kaland után saját államtitkárát próbálja már jó ideje meneszteni, az illető fideszes, ráadásul hozzáértő, s mint ilyen, kétszeresen is idegen test a minisztérium olajozottan működő gépezetében.

Ez a küzdelem is sok időt elvont Pepó doktor értékes munkaidejéből, a meccs hozzávetőlegesen döntetlen színezetűnek tűnik, az államtitkár nincs eltávolítva, de nem is dolgozik, 40 nap szabadságra küldte Pepó, 40 nap alatt sok minden történhet, még az is megeshet, hogy új fű nő a Fradi pályán. Merthogy most ez a legújabb, amiért az emberek Pepó Pált nem szeretik. A mindenre elszánt, még a kákán is csomót kereső sajtó megszellőztette, hogy Pepó a környezetvédelmi alapból 36 milliót adott a Fradinak, annak a klubnak, amelynek elnöke az ő pártbéli főnöke, Torgyán József. Tegyük a szívünkre a kezünket: melyikünk nem adna 36 milliót egy nagy múltú egyesületnek, ha módjában állna? Hitvány, gyarló ember az ilyen, azt sem érdemli meg, hogy órákig várakozzék a farkasordítóban, hogy megtekinthesse a koronát. És akkor a denevérekről még nem is beszéltünk.

Már az is több mint érdekes, miért fáj a magyarországi nemzeti parkok vezetőinek, hogy összesen annyi pénzt kaptak, mint a Fradi pálya, plusz a gödi sportlétesítmény. De aki még a Pepó által támogatott a védett denevérektől is sajnálja a pénzt, az jobban teszi, ha elhúz melegebb éghajlatra. Mert Pepónak nem csak a tárgyaló buszra terjedt ki a figyelme, ezernyi gondja, baja mellett más tekintetben is rajta tartja értő kezét az élet pulzusán: hogy mást ne mondjunk, a Bodrogkeresztúri Református Egyházközség fokozottan védett denevérfajtákkal kapcsolatos teendőkre több mint 31 millió forintot kapott Pepó Pál minisztériumától. Már az is megérne egy misét, hogy a Bodrogkeresztúri Református Egyházközség miért éppen a védett denevéreket karolta föl, vélhetőleg úgy adódott, hogy Bodrogkeresztúron emberemlékezet óta senki nem foglalkozott a védett denevérekkel, a szocialisták a megfigyelési üggyel vannak elfoglalva, meg a kormány lejáratásával, a szabad demokraták pedig idegenszívűek, ha rajtuk állna, akár ítéletnapig várhatnánk, hogy akárcsak egyetlen védett denevérrel is foglalkozzanak.

Igaz, normális ember nem olvas pártprogramokat, de ha valaki mégis belelapoz a kisgazdák választási kampány során tett ígéreteibe, sehol sem talál utalást arra nézvést, hogy kormányzati pozícióba kerülve nem fognak a bodrogkeresztúri denevérekkel foglalkozni 31 millió erejéig. Voltak ígéretek ingyenes autópályákra, de a Fradi pálya füvesítésével kapcsolatban sincs benne semmi, egyszer sem írták le, hogy tilos lesz a stadionokat közpénzen füvesíteni, s ily módon fű alatt, az adófizetők pénzéből juttatásokat adni a minisztérium érdekeltségébe tartozó klubnak. Úgyhogy jó lenne, ha végre leszállnánk Pepó Pálról, s azzal foglalkoznánk, ami a dolgunk. Vagyis azon buzgólkodnánk, hogyan is szerethetnénk meg végre ezt a minden szempontból szimpatikus minisztert! Ha másért nem, hát saját jól felfogott érdekünkben: sokunknak van saját kertje, s ki tudja, jövőre talán még mindig Pepó lesz a környezetvédelmi miniszter!

Soha nem tudhatja az ember: ha nyáréjszakán, vagy az esti szürkületben, védett denevér száll el a fejünk mellett, talán még mi is leakaszthatunk füvesítésre néhány milliót.

 Népszava, 1999. december

Ezúttal rendhagyó leszek. Ezt a történet nem 10 évvel ezelőtt, hanem 2001-ben játszódik az Orbán-család szerény polgári ízléssel berendezett házában. 2005-ben derült ki, hogy mi is történt, ezért akkor írtam róla. Előljáróban annyit:  a Fidesz-közeli baráti összejövetel nem volt taggyűlés.

 

„Jobb ízű a falat, ha mindnyájan esznek, 
Egy-egy szárnyat, combot nyújt a kicsinyeknek.”
Arany János: Családi kör

Viktor, a családfő aznap fáradtan ért haza. Gondterhelt volt, mint majdnem mindig. Egy ország súlya nyomta a vállát, pedig akkor – 2001-et írtunk – még legrémesebb álmaiban sem sejthette, hogy egyszer majd mozdulni fognak, mert mozdulni kell.

Szerencsére, a levertség nem tartott soká: Anikó finom vacsorával várta, és a gyerekek is sok jó jegyet hoztak az iskolából. Egyedül Sára panaszkodott, az egyik osztálytársa azzal húzta, hogy a papája jövőre nem is lesz már miniszterelnök. Beee!

Viktor leült a fotelba, kezébe vette egyik kedvenc újságját – melynek előfizetésére egy évvel később személyesen buzdította az ország jobbik felét -, majd bekapcsolta a Kossuth rádiót.

Hamarosan átjön néhány barátunk, vonult át a szobán Anikó. Ha négy keze lett volna, az se lett volna elegendő. A gyerekeknek segített pakolni a másnapi iskolatáskát, valami civakodást is megakadályozott, és közben még a férjéhez is beszélt.

Milyen haverok, kérdezte Viktor és közben majdnem felnézett az újságból. Ismered őket, a Dezső, az Attila, meg a Laci, válaszolta a feleség és közben egy szárnyat nyújtott az egyik kicsinynek.

Meccs lesz a tévében, morogta Viktor, a Real játszik, tudod, mennyire kedvelem őket. Ez most fontosabb, mint a meccs, nézett rá kedvesen, de azért némiképp feddően Anikó. Tanácsot szeretnének tőled kérni.

Soha, semmilyen taggyűlésen nem veszek részt, mondta erre Viktor és kikapcsolta a rádiót. Nem szeretném, ha egyszer kiszivárogna valamilyen hülye hetilapba egy jegyzőkönyv.
Nem taggyűlés lesz, csak egy kis baráti beszélgetés, mondta Anikó. Mindjárt jövök, csak megyek, mesélek a gyerekeknek, mielőtt elmennének aludni. Ma melyiket meséled nekik? - kérdezte Viktor és szeretettel nézett távozó felesége után. Hát tudod, amit mindig szoktam: a rossz bácsikról, akik nem szeretik a hazát, meg a jó fiúkról, akik a hazáért mindent. Ettől mindig hamar elalszanak.

Félóra múlva csöngettek, Dezső érkezett elsőnek. Finom kis bajuszkát hordott a szája fölött, úgy nézett ki, mintha ő lett volna a Magyar Köztársaság franciaországi nagykövete. (Pedig tényleg ő volt, igaz, most nem ebben a minőségében, hanem Anikó üzlettársaként érkezett.)

Szervusz Dezső, kérsz egy korty tokajit? - kérdezte Viktor. Dezső csak bólintott, nagyjából ugyanúgy, mint akkor, amikor rávette az osztrák vejét, hogy vegyék meg Viktorék 540 ezer forintért vásárolt Haris közi lakását, 63 millió forintért. Viktor töltött, koccintottak. Szögezzük le, mondta Viktor, hogy ez itt most nem taggyűlés. Dezső ismét bólintott. Így igaz, Viktor, mondta, te soha, semmilyen taggyűlésen nem veszel részt.

Újabb vendégek érkeztek, a volt postabankos Laci, majd Attila, Anikó cégének az ügyvédje. Kerüljetek beljebb, invitálta a társaság tagjait Viktor. De nektek is megmondom jó előre: ez itt nem taggyűlés! Én, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, nem vehetek részt egy magántársaság taggyűlésén. Nem is lenne törvényszerű, mondta Attila, majd némi gondolkodás után hozzátette: és erkölcsileg is eléggé necces.

Csak beszélgessetek nyugodtan, mondta Viktor, ugye nem baj, ha közben a meccset is nézem? Tudok egyszerre két helyre is figyelni! És tényleg tudott. Valamelyik spanyol éppen mellétrafálta Figo tért ölelő indítását, amikor Viktor a következőket hallotta: pályázni fogunk, sokmilliót lehet kapni szőlőtámogatásra.

Nana, kapcsolódott be a beszélgetésbe - ami persze nem volt taggyűlés –Viktor. Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet. Igazad van, válaszolta valaki, talán éppen Dezső. A Wekler is bele fog bukni, jobb az ilyet megelőzni.

Viktor nézte tovább a meccset, az előbbi spanyol csatár megint helyzetbe került, de elpattant tőle a labda. Már dolgozom a Hegyalja törvényen, hallotta Attila hangját. Szerencsére a játékvezető lefújta az első félidőt, így Viktornak volt egy kis ideje, hogy a többiekkel foglalkozzon. Hagyd a fenébe a Hegyalja-törvényt! A választások előtt már nem lehet megcsinálni, mondta. Nem lehet Tokajt feldarabolni. Szent tehén, tette hozzá, nehéz hozzányúlni, csak a ciklus elején lehet megoldani.

Végigtekintett a baráti társaságon, és egy kissé megborzongott: a nappaliban ülők teljesen úgy néztek ki, mint a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. Taggyűlésének résztvevői. Ugye biztos, hogy ti itt most nem vagytok taggyűlés? – kérdezte Viktor még egyszer, mert nem akart ebbe belebukni. (Érthető módon semmibe nem akart belebukni. Igaz, akkor még nem tudta, hogy Kövért lefizették a szocialisták, hogy a választások előtt nem sokkal kötelezzen.) 

Lassan elkezdődött a második félidő. Anikó finom süteményt hozott. Ki kér egy pohár tokajit? – kérdezte a háziasszony. – Ha lehet, ne a miénkből hozzál, mondta Viktor. Tudod, az nem olyan jóízű, mint a többi.

Egyébként minden jól alakult. A Real a második félidőben magára talált, már két góllal vezettek, ráadásul szépen is játszottak. Még egyszer figyelmeztetlek benneteket: ne mi nyerjük a legtöbbet, mondta Viktor. Jó, rendben van, mondták a többiek, de hát hülyének néznek bennünket a pályázatnál, ha nem a maximumot kérjük. Mindenki a maximumot kéri, legföljebb valamivel kevesebbet kap. De olyan nincs, hogy valaki ne a maximumot kérje! És mi van, ha keveset kérünk, és ezért végül nem kapunk semmit? Annyit fogunk kapni, amennyit kérünk, ezért ne mi kérjük a legtöbbet, emelte fel a hangját Viktor. Mit lehet ezen nem érteni?

Ha nehezen is, de megértették. Figo a hosszabbításban még bevágott egyet a jobb felsőbe. Ha jövőre újraválasztanak, leigazolom ezt a fiút a Felcsútba, gondolta Viktor, és magában jót nevetett, mintha csak egy diákcsíny jutott volna az eszébe.

Későre járt, a társaság tagjai szedelődzködni kezdtek. Holnap reggel kirúgom a Torgyánt. Előbb várakoztatom a Parlament folyosóján, hadd ismerkedjen ott az intarziákkal, meg a berakásokkal, azután kirúgom. Hát akkor, hajrá, mindenki mindent tud, mondta Viktor búcsúzóul. Csak óvatosan barátaim, tette hozzá, ha jövőre újra nyerünk, majd privatizálunk ezerrel. De addig hallani sem akarok a padlógázról!

Én már kinéztem magamnak Tokajban egy kis ingatlant, szólt vissza a kertkapuból Dezső. Várd meg a választásokat, intette Viktor, ha miénk marad az ország, a kutatót is megkapod mellé.

A kapuból nézte, amint a társaság tagjai beszállnak az autóikba. Nem taggyűlés volt, hanem egy baráti beszélgetés, fenyegette meg őket tréfásan még egyszer, utoljára. Tudjátok: soha, semmilyen taggyűlésen nem veszek részt!

Bement a házba, Anikó már pakolta el az edényeket. Mindig otthagyják a maradékot, morgolódott halkan, de inkább szeretettel. Miért nem lehet mindent eltüntetni a tányérról?

R. (Rambó?) Zsuzsanna testőr egy teljes tárt lőtt ki az Orbánék autóját elkötni készülő fiatalemberbe. Az elkövető túlélte, a terepjáró jól van, Pintér belügyminiszter a helyszínen, Kosztolány Dénes fideszes képviselő pedig szocialista politikusok nevére keresztelt egerekkel eteti a házikígyóját. Az Orbán-Torgyán első teljes éve - botránykrónika 1999-ből, számtalan folytatásban.

Mi megvagyunk, csak Orbán Viktorék egyik kocsija nem volt meg egy ideig. De most már az is meglett, sõt, elég hamar, ami azt bizonyítja, hogy nem maszlag, amikor az illetékesek azt állítják, hogy nálunk igenis szilárdul megfele a közbiztonság. Szerintem ebben lehet valami, az elmúlt héten például egyetlen miniszter autóját nem lopták el, pedig azt megelõzõen többekkel is megesett ez az érdekesség. 

Néhány hete például Stumpf István kancellária miniszter Audiját fújták meg. Dávid Ibolya igazságügy miniszter autóját csak feltörték, de mindez még a hónap elején történt, azóta szinte semmi.
Amikor tíz nappal ezelõtt átmenetileg elkötötték Orbánék terepjáróját, a rendõrség azonnal, mondhatni reflexszerűen elkezdett hazudni. Úgy látszik, minden rendû és rangú rendõrségnek az az elsõ természetes reakciója, hogyha valami olyan történik, ami nem válik a dicsõségükre, vagy halványlila segédfogalmuk sincs arról, mi történt, akkor azonnal hazudnak valamit. 
Most például lányos zavarukban azzal indítottak, hogy az autónak semmi köze nincs Orbánékhoz. Sajnos az egyik Híradóban mutatták, hogy öt percen belül ott termett a helyszínen Pintér Sándor belügyminiszter. (Már ez is eléggé szignifikáns volt, többen úgy vélték, hogy nálunk több belügyminiszter van, mások inkább arra tippeltek, hogy csak egy, de az nagyon gyors és az a variáció is felvetõdött, hogy az Orbán - Torgyán kormány klónozta a belügyminisztert.) 
Késõbb elismerték, hogy a kocsit a kormányfõ is szokta használni, majd kiderült, hogy nem õ, hanem a felesége, lapzártakor ott tartunk, hogy õ is és a felesége is.
Csak az ellopás pillanatában éppen nem õk használták, hanem egy R. Zsuzsanna nevû testõr, aki Orbánék bébiszitterének háza elõtt parkírozott a terepjáróval, várta a bébiszittert. 
A bébiszitter testõre, R. Zsuzsanna egyébként egy teljes tárat beleürített a rablóba, akit, mint utóbb kiderült, ezekbõl négy négy lövés eltalált, s miután majdnem meghalt, egy nappal késõbb, ügyvédje társaságában feladta magát. 
A dolog, mint az amerikai filmek, jól végzõdött, bár az igazi problémák csak most kezdõdnek. A rendõrségnek ugyanis harminc napja van - illetve már csak húsz - hogy kerítsen egy fegyvert, amelyet az általuk fegyveres rablónak leírt fiatalember használt. Merthogy ilyen fegyvert mindezidáig nem sikerült találni, a rabló tagadja, hogy lett volna fegyvere, egyedül R. Rambó Zsuzsa, a bébiszitter testõre állítja, hogy õt fegyverrel kényszerítették.
A helyzetet tovább tetézi, hogy R. Rambó Zsuzsanna esetleg jogtalanul használta a fegyvert, miután nem volt közvetlen életveszélyben - sõt nem közvetlenben sem, hiszen nem akarták lelõni, "csak" az autót elvinni. (Ami egyébként nem szép dolog, más autóját elkötni ugye! Szegény Orbánék, másnap fél napot állhattak a biztosítónál, biztosan kitöltettek velük egy csomó nyomtatványt, hogy rajzolják le, hol állt az elkövetõ és holt a pisztoly, ami azóta sincs meg. Még jó, hogy meglett a tettes, így nem kell 30 napot várniuk, hogy a Casco vagy a kötelezõ fizessen.)
Egyébként meg, ha volt is az illetõnél fegyver, de mondjuk nem találják meg, vagy nem volt, de kiverik belõle, hogy volt, akkor is nehéz lesz az önvédelmet bizonyítani, hiszen az autótolvaj már bent ült az autóban és éppen elhajtott a járgánnyal, amikor a R. Rambó Zsuzsanna mintegy egy méternyi távolságról, halált megvetõ bátorsággal egy teljes tárat beleeresztett.
Jelenleg itt tart az ügy, amelynek persze vannak pozitív vonatkozásai is. Magyarországon nagyon sok autót lopnak el, ám a magyar törvények meglehetõsen kesztyûs kézzel bánnak az autó tolvajokkal. Általában a gépkocsi jogtalan eltulajdonításának tekintik az ilyet, majdhogynem bocsánatos bûnnek, úgy veszik, hogy az illetõ csak egy kicsit furikázni akart, az pedig nem lopás, hanem kölcsön vétel. Na, ezentúl, majd egy kicsit jobban meggondolják az autó tolvajok, hogy lopjanak-e autót!
A gyanútlan autótolvaj ugye kiszemel magának egy szép, nagy értékû jármûvet, buherál a zárral, boldogan beleül, majd néhány méter után rémülten észleli, hogy egy teljes tárat belelõttek, a kocsi iratai pedig mondjuk T. József miniszter nevére lettek kiállítva.
Az rendben van, hogy az Orbán gyerekekre fokozottan kell vigyázni, nyilván, azért is kellett õsszel elvinni õket a pápához, mert nem volt kire hagyni õket. Az embereket azonban az is elgondolkodtatja, hogy a kocsiban nem az Orbán család utazott, hanem a bébiszitter készült utazni, lehet, hogy a szolfézstanárért is kocsi megy, testõrrel, meg a matematika korrepetítorért is, bár utóbbi feltehetõleg nem kell a bizonnyal jófejû jófejû Orbán gyerekeknek.

Legközelebb, ha nem történik semmi lényegesebb és a mi kocsink még meglesz, meg a számítógépünk is, akkor az Alcsútdobozon - kis, nem egészen kétezer lakosú falu, ide született anno Orbán Viktor - épült 180 milliót kóstáló Sportcsarnokról írok, vagy Deutsch Tamás sportminiszter legújabb kori hányattatásairól, esetleg egy Kosztolányi Dénes - nem Dezsõ - elnevezésű úrról, aki python kígyót tart odahaza, ezeket fehér egerekkel eteti, a fehér egerek oldalára pedig piros betúkkel egy-egy szocialista politikus neve van fölvésve. Ez az ember egyébként nem csak hogy szabadon, orvosi ellenõrzés nélkül mozog a városban, de a parlament által fölállított megfigyelési bizottságnak is elnöke.

Most & itt - Internetes hírlevél, első évfolyam, első szám 

Heppi börszdéj tu  ju - Fidesz-közeli fantomcégek,  a titkosszolgálat kiszimatolta Deutsch Tamás anyjának leánykori nevét, Isten, Haza, Torgyán-család, a Fidesz-frakció Selmeczi Gabriella amerikai kedvesét szeretné nagykövetnek. Botránykrónika 1999-ből. 

Már csak alig néhányat kell aludnunk, és egyéves lesz mindannyiunk
szeretett gyermeke, Kormányka.
Kormányka kedves, huncut gyerekként látta meg a napvilágot, nem túlzás azt állítani, hogy első életéve meglehetősen mozgalmasan telt el. Még alig nyitotta ki a szemét, amikor valahonnan előkerült két úr neve. Egyiküket Kaya Ibrahimnak hívták, a másikat meg Joszip Totnak. Kaya Ibrahim török nemzetiségűnek bizonyult, manapság leginkább Németországban tengeti életét, mint vendégmunkás, bár mások úgy tudják, az Altáj hegység kies tájaira vette be magát és kecskepásztorként tengeti életét. Joszip Totról még ennyi félinformáció sem áll rendelkezésünkre, állítólag horvát állampolgár és akárcsak Kaya Ibrahimnak - néhány évvel ezelőtt neki is ellopták az útlevelét.

Sajnos az is kiderült, hogy mindkét külföldi úr ellopott útlevelével egy csomó fantomcéget alapítottak. A helyzetet tovább tetézte, hogy ezen cégek mindegyike szignifikánsan kötődött Simicska Lajoshoz, aki a rossz nyelvek szerint Orbán Viktor kollégiumi szobatársa volt az egyetem embert próbáló évei alatt. Mások, például a közvélemény, meg úgy értesült, hogy Simicska úr emellett az APEH elnöke. Meg még Kövér Szilárd neve is elhangzott a fantomcégekkel kapcsolatban, ami önmagában még szintén nem lenne gond. A baj csak az, hogy Kövér Szilárd Kövér Lászlónak a testvére, utóbbi viszont titkosszolgálati miniszter.

Persze, Kormánykát nem olyan fából faragták, aki hagyja, hogy csak úgy kikukoricázzanak vele! Nem sokkal Kaya Ibrahimék után Orbán kormányfő előtipegett a megfigyelési botránnyal. Súlyos dolgokra derült fény, normális ember még ma is beleborzong, ha felriad éjszaka álmából. Hogy mást ne mondjunk, hitelt érdemlően kiderült, hogy valakik, valahonnan és főleg valahogyan megtudták Deutsch Tamás - akkor még leendő sportminiszter - édesanyjának a leánykori nevét! (Ilyen Nyugaton nem fordulhatna elő, Klintony elnök anyukájának nevét például ötven évre titkosították!) 

Ráadásul a sajtó azt is kinyomozta, hogy Deutsch úr keresztneve Tamás, a vezetékneve pedig Deutsch. 
Kormányka ettől kezdve ha lehet, még élénkebbnek mutatkozott. Azt nem állítanánk, hogy naponta több alkalommal lerántotta az asztalról a terítőt az étkészlettel együtt, de hogy többször is beletörölte az orrát a függönybe, az biztos. Pelikán úr, az adórendőrség főpotentátja például törtaranyat
vásárolt, vámolatlanul és számolatlanul!

Ráadásul Kormánykának egy újabb érdekes tulajdonságára derült fény, miszerint nem csak hirtelen haragú, de akaratos is. Amikor úgy döntött, hogy leállítja a Nemzeti Színház építését, az utókor igazolta, hogy Kormánykának ezegyszer igaza volt: a vak is láthatja, hogy az Erzsébet téren korszerű, ma egy minden igényt kielégítő mélygödör magasodik.

Amikor meg nyilvánvalóvá vált, hogy kedvenc Latorcaiját a fővárosi polgárok nem választották meg főpolgármesternek, akkor Kormányka bedobta a durcát és úgy döntött: bár korábban tetszett neki az ötlet, mégsem járul hozzá a 4-es metró építéséhez.

Kormánykánk nem csupán kedves és szimpatikus, de legalább ennyire családszerető. Sőt, nem csak szereti, de támogatja is a családokat. Torgyán mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter például a Torgyán család felemelkedését tűzte ki célul. Középfokú végzettségű menyét, aki a kommunisták országlása idején annyira el volt nyomva, hogy csak az érettségiig juthatott, magas beosztásba repítette a Malévhoz, Torgyán doktor fiának utaztatással foglalkozó cége kapta meg a kormánytagok utazásainak bonyolítását, de jutott a jóból menye édesanyjának is - őt a Szerencsejáték nevű részvénytársasághoz vetette a vakszerencse. (Egyedül a Torgyán unokának nem jutott zsíros állami fizetség, bár elterjedt, hogy az óvodában egy hétig ő volt a nótafa.) 

Amikor a sajtó, meg a vele szövetséges és értetlen közvélemény megütközött a dolgon, Torgyán úr azzal vágta ki magát, hogy a középfokú végzettséggel bíró meny egy valódi légügyi dinasztia leszármazottja, hiszen Beatrix édesapja a Canada Air France légitársaságnál töltött be jelentős állást.
Minden nehézség és gyermekbetegség ellenére Kormányka szépen nőtt és
fejlődött. Deutsch Tamás például sikeresen megszerezte a diplomáját - nem titkosszolgálati eszközökkel! - így eztán már nem leendő, hanem valódi sportminiszterként kezdett funkcionálni. (Egy ország figyelte lélegzetét visszafojtva, hányassal megy át a leendő, de szerencsére mindenki

fellélegezhetett, nem a tamáskodóknak lett igazuk: csupa ötös került a Tamás indexébe.

Deutsch úr hatalmas lendülettel látott munkához, s ami a kommunisták
országlása idején több évtized alatt sem sikerült, az neki majdnem: egyetlen
intézkedésével elérte, hogy a magyar labdarúgást kis híján kiközösítsék az

európai nemzetek társaságából.

Közben Alcsútdobozon, ebben a kétezer lelket sem számláló, dinamikusan fejlődő faluban - itt született Kormányka feje, anno - 180 millióért nagyon szép Sportcsarnok épült, természetesen nem közpénzből, hanem az ott lakó tehetős munkanélküliek és jómódú nagycsaládosok adták össze a lóvét.

Születésnapjához közeledve, már-már úgy tűnt, hogy Kormányka kissé megkomolyodik, amikor megint beütött a ménkű: ezúttal nem a terítéket rántotta magával, hanem két államtitkárt, akik, egy harmadik kollégájukkal, meg sok-sok képviselővel együtt, levelet írtak Amerikába.

Ebben a levélben arra kérték az ottani kományt, hogy egy bizonyos lokhídes úr, Steve Jones legyen a következő budapesti amerikai nagykövet. Kormányka nem nagyon értette, miért nem értik ezek az értetlen amerikaiak, hogy Selmeczi Gabika, a Fidesz szép szőke Szindi babája csupán pártja hagyományait követte, amikor a szívére hallgatott és egy, a szívéhez közelálló fiatalember pénztárcájához közelálló személyiséget szeretett volna amerikai nagykövetként látni.

Mint említettük, már csak alig néhányat kell aludnunk és Kormányka egyéves lesz. Fejlődése töretlen, beszéde néha már-már érthető, egy tőmondatba például hatszor képes beleszőni azt a szót, hogy polgár. Többnyire már szobatiszta, bár botorság lenne azt állítani, hogyszalonképes.

 

Budapesti Lap, 1999. július

Az 1998. októberében elveszített önkormányzati választások után  Budapest büntibe került. Leállították a 4-es metróépületét, a már megkezdett Nemzeti Színház beruházását. Budapest rossz volt.

Budapest büntiben van. 
Budapest rossz fát tett a tűzre.
Az ebédnél nem ette meg a főzeléket, zörgött a kanalával, és hiába szóltak rá háromszor, csakazért is a csúnya - bal - kezével ette a nápolyit. Amikor meg a nagycsoportosok játszani indultak a homokozóba, egyedül Budapest nem állt szépen kettesével.
Budapest büntiben van. 
Egyelőre nem lesz Nemzetije és belátható időn belül nem lesz negyedik metrója sem.
Ami ugye nem is olyan nagy igazságtalanság, Alcsutdoboznak például egyetlen metrója sincs, miközben a budapesti metrókkal már így is Dunát lehetne rekeszteni.
Budapest büntiben van: miért nem Latorcait akarta főpolgármesternek a főváros lakosága? Hogy lehettek ennyire rövidlátók, hogy már a saját, jól felfogott érdekeiket sem vették észre!
Nektek Demszky kellett? Tessék, most megkaptátok! Mi Latorcait ajánlottuk Budapest polgárainak, akkor most lenne Nemzeti, negyedik metró, meg még a Halászbástyát sem zárnánk be.
Merthogy állítólag ez a következő lépés: megszűnik a Várból élvezhető bjutifúl, a Népstadiont pedig átszállítják Székesfehérvárra, a világ tíz leggyorsabban fejlődő térségeinek egyikébe.
A Szabadság szobrot is átépítik a Gellért hegyen, egy zártkörű pályázaton Makovecz Imre kapja a megbízást, a Margitszigetről meg kiderül, többe van a fenntartása, mint amennyit hoz a konyhára, ezért elsüllyesztik.
Néhai Antall Józsefnek a két világháború közötti urambátyámos Magyarország volt a fixa ideája, hű tanítványa és legújabb kori reinkarnációja, ha rajta múlna, egészen Etelközig vezetné vissza a polgárokat.
Az iskolákban és a közhivatalokban a rovásírás egyelőre még nem lesz kötelező.
Orbán Viktor most megmutatja: legény a gáton! Lemondta svédországi utazását, hogy személyesen szemrevételezze, mit művelt a Tisza felső vidékén az elszabadult folyó. 
Talán nem volt tanulságok nélküli ez a hirtelen jött tiszai túra - a világ egyetlen, igazolt futballistaként is funkcionáló kormányfője most saját szemével is tapasztalhatta: azért a víz az úr! 

 Népszava, 1998. október

Egy rendőrtábornok feszültségoldásból kifolyólag levizeli a rendőrpalotát, Simicska Lajos rokonságát kiirtotta  az SZDSZ, egy fideszes képviselő a csopaki Közértben nem tudta, hogy már egy éve ők kormányoznak. 

Most éppen Simicskánál borult a bili, de a vak is láthatja, hogy a többiek is egyre idegesebbek.
A gyanús jelek akkor mutatkoztak a hadak útján, amikor Kiss Ernő rendőr tábornok, mint mondta, feszültségoldó gyógyszerek hatása alatt, nincs rá finomabb kifejezés, lepisilte a Terve utcai rendőrszékház falát, majd, mint aki jól végezte a kisdolgát, békésen elszunyókált szolgálati gépkocsijában.
Szabó Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője nem munkahelyén, hanem nyaralás közben, Csopakon volt ideges. A korábban a parlamentben szavát szinte alig hallató honatya a helyi Közértben domborított, focizott a gondolák között, meg a parkolóban, majd boldog-boldogtalant lekommunistázott, és kilátásba helyezte, hogy összetöri a berendezést, valamint az ott parkoló autókat. Tettét - amelyet egyébiránt utóbb megbánt - a parlamenti munka feszített tempójával indokolta. Mondjuk, ha alaposabban megnézi a naptárt, szabad szemmel is rájöhetett volna, hogy a csopaki balhé idején, már hetek óta szünetelt a törvényhozás. Szabó úr a boltban egyébként nemcsak focizott és kommunistázott, de a Közért közönsége előtt rögtönzött kiselőadásában felvázolta egy szebb jövő körvonalait: ha a Fidesz hatalomra jut, mondta Szabó képviselő úr, nektek annyi. Ami azért elgondolkodtató, hiszen tavaly május óta az ország felnőtt lakossága úgy értesült, hogy a Fidesz már hatalomra jutott, bár lehet, hogy Szabó úr szerint még nem eléggé.
Ideges a belügyminiszter is. Erre egyébként minden oka meglenne, a nevét mindenféle kellemetlen ügyekkel hozzák összefüggésbe, a Wiszkis rabló még mindig szökésben van és Fenyő János gyilkosát sem sikerült még megtalálni. De ő nem ezért ideges, hanem, amint az a közelmúltban kiszivárgott, állítása szerint egy ismert újságíró, egy ereje és szaktudása teljében nyugalmazott magas beosztású nyomozó, egy karate edző, valamint Szeva bácsi az ő meggyilkolására készült.  
Simicska Lajos, az APEH lemondott elnöke nem most lett ideges, ráadásul nem is azért, amiért egyébként okkal lehetne az. Simicskának már van egy peres ügye, nem az állítólagos Áfa eltüntetéssel kapcsolatban, hanem mert egyik szomszédja följelentette, amiért Simicska heves felindulásból, előre meg nem fontolt szándékkal, megrongálta a kerítését. A szóváltás eredetét jótékony homály fedi, vagyis hogy ki kezdett el először anyázni, tény, hogy Simicska körfűrészt ragadott és faipari jártasságát csillogtatva szétnyírta a szomszéd kerítését.
Most legutóbb, egy nappal lemondása előtt, megint ideges lett: családtagjai haláláért az SZDSZ-t okolta, ami emberileg még magyarázható, ám büntető jogilag nehezen védhető. A fenyegetés, amelyet a szabad madarasoknak címzett, miszerint "Az Úristen irgalmazzon tinéktek" nem csupán az SZDSZ-nek szólt, hanem mindenkinek, aki nem tudja, vagy nem akarja minden egyes tőmondatába legalább hatszor belefűzni azt a szót, hogy "polgár".
S miközben az idő vasfoga szemmel láthatóan kezdi kikezdeni a fiúk idegeit, külön szerencse, hogy a lakosság nem ideges. A lakosság tudja, hogy előbb, vagy utóbb elmúlnak a frontokkal terhes idők, addig legföljebb rosszkedvű egy kicsit, meg fél is talán valamelyest, de mint annyi mindent, ezt is ki lehet bírni valahogy.
Jobb félni, mint idegesnek lenni.

Népszava, 1999. szeptember